2024. Április 20., szombat
Konrád, Tivadar névnapja

Péntek 13

2015-02-12 14:41 | Nézettség: 2241
A péntek tizenhárom misztikumát szerte a világon ismerik. A babonásabbak óvintézkedések tesznek, a cégek promóciókkal rukkolnak elő. Az egyeseknek szerencsés, másoknak szerencsétlen nap a pénteki naphoz és a tizenhármas számhoz fűződő kapcsolatunk kombinációjából alakult ki, a múlt század elején.

A babonákkal, hiedelmekkel, valamint népszokásokkal foglalkozó Brewers Dictionary of Phrase and Fable enciklopédia 1898-as kiadásában még nem találkozhatunk, a péntek 13-as babonával, azonban az elátkozott 13-as szám, és a balszerencsés péntek  külön-külön szócikkben megtalálható benne. A péntek 13 balszerencsés mivoltáról az  első írásos említést, Rossini, a híres olasz zeneszerző kapcsán találhatjuk, tekintettel arra, hogy halála péntek 13-ára esett 1868-ban.

Az elátkozott 13-as szám

A tizenhármas szám a legtöbb ősi kultúrában kiemelt szerepű volt: Kínában és Egyiptomban szerencsés számnak tartották, máshol pedig szerencsétlennek, mert eggyel több, mint a tökéletesség szimbólumának tartott tizenkettes.

Számmisztikusok szerint, mivel  a 13-as a 12-es után következik, ezért balszerencsés, hiszen 12-es teljes szám: ennyi hónapja van az évnek, tagja a csillagjegyeknek, isten az Olimposzon, feladata Herkulesnek, törzse Izraelnek, apostola Jézusnak,  sőt 12 egy tucat.

A keresztény kultúrkörben az utolsó vacsora miatt kap negatív töltetet ez a szám, hiszen az utolsó vacsorán tizenhárom vendég volt: tizenkét apostol és maga, Jézus.  Bizonyos nézetek szerint a Messiást eláruló Júdás személyére utal a szám, mert ő volt az, aki utolsóként ült le az asztalhoz.

A viking mitológiában is találunk a 13-as számhoz kötődő negatív társítást. Odin és 11 társa által tartott lakomájára nem hívták meg Lokit, a viszály istenét, aki ezért tönkretette azt. Egy mérgezett nyílvesszővel megölte Baldrt, a szépség istenét, ami végül az istenek háborújához, a Ragnarökhöz vezetett.

Péntek 13

Péntek

Bibliai oka  van, hogy a pénteket a legszerencsétlenebb napnak tartják. Az ókori Rómában a péntek volt a kivégzések napja, így szükségszerűen Jézus keresztre feszítése is péntekre esett. Emellett állítólag a paradicsomi bűnbeesés napja is péntek volt. A keresztény hitterjesztők a pénteki napot a VI. századtól kezdve a boszorkányok vagy a pogányok idejének tartották, mivel az európai pogány kultúrákban a hét ötödik napja szent nap volt, amit az isteneknek szán az ember.

A pénteki naptól való félelem másik gyökere: A XIX. századig a pénteki nap volt Európában a hóhérok napja, mivel  rendszerint ekkor hajtották végre a nyilvános kivégzéseket, ez sem pozítívan hatott a nap megitélésére.

A péntekkel kapcsolatban is találhatunk viking mitológiai kötődést. Az angol „friday" szó - ami pénteket jelent -  a szerelem és a termékenység viking istennőjére, Freyjára utal („Freyja's day"). Egyes történészek szerint a keresztény egyház szándékosan állította be  a rivális vallás istennőjét boszorkánynak, Freyja szent napját pedig szerencsétlenséget hozó, elátkozott napnak.

Legendák és tények

A péntek 13-tól való rettegésnek két tudományos neve van: paraszkavedekatriafóbia és friggatriszkaidekafóbia. A tizenhármas számtól való félelem pedig a triszkaidekafóbia.

1307. október 13-án pénteken. IV. „Szép” Fülöp francia uralkodó egyetlen éjszaka leforgása alatt lefoglalta a Templomos Lovagrend vagyonát, bezáratta a tagjait, majd eljárást indíttatott ellenük a keresztény vallás meggyalázása, szimónia miatt.

Franklin Delano Roosevelt, amerikai elnök egyetlen hónapban sem utazott 13-án, és soha nem adott olyan ebédet vagy vacsorát, amelynek során 13-an ültek volna az asztalnál.

Arnold Schönberg osztrák zeneszerző, aki szeptember 13-án született,  triszkaidekafób volt . Kiszámolta, 76 éves korában fog meghalni hiszen 7 + 6 = 13. Halála valóban 76 éves korában következett be és akárcsak Rossini, ő is péntek 13-án hunyt el.

A mai napig tartja magát a legenda a HMS Friday nevű csatahajóról, amivel az angliai haditengerészet azt akarta bebizonyítani, hogy a péntekkel nincs semmi baj. A Péntek nevű vitorlást pénteken bocsátották vízre, a kapitány neve James Friday volt - aztán az első útján elsüllyedt, és a teljes legénység odaveszett. A történet szépséghibája, hogy nem igaz, legalábbis a brit királyi hajózási múzeum archívuma szerint nem létezett ilyen nevű hajó.

A babonák hatása najainkra

A múlt században New York felhőkarcolóinak 80 százalékában kihagyták a 13-ast az emeletek számozásából, a szállodákban nem volt 13-as szoba, Las Vegas több kaszinójában  nincsen 13. emelet. A 13-as szám elhagyása emeleteken kívül jellemző még repülőgépeken üléssorok számozására és tengerjáró hajókon kabinszámokra. Továbbá nincs a kórházakban 13-as kórterem, a színházak nézőterén 13. sor, az utcákon 13-as házszám.

A Forma 1-es autóversenyeken nincsen 13-as rajtszám. Amikor volt, akkor két versenyző is halálos balesetet szenvedett 13-as rajtszámú autókban.

A horgászok is általában babonás emberek, péntek 13-át őt is kiemelten kezelik.

És végül nézzük mikor lesz a következő években péntek tizenharmadika:

Év Hónap Hány alkalom?
2017 Január
Október
 2
2018 Április
Július
 2
2019 Szeptember
December
 2
2020 Március
November
 2
2021 Augusztus  1
2022 Május  1
2023 Január
Október
 2
2024 Szeptember
December
 2

Mint látható megúszni egyik évben sem lehet a péntek tizenharmadikát.   

Források:

Közelgő névnapok

Névnap kereső

Április hónap névnapok