2024. május 7., kedd
Gizella névnapja

Luca és a boszorkányok, avagy mire jó a Luca széke

2014-12-13 00:25 | Nézettség: 1032
Luca napjához számos hagyomány, szokás kapcsolódik. Luca széke, Luca-naptár, Luca búza, Luca menyasszony, jósló és boszorkányüldöző praktikák. A Luca napi szokások még a Nobel díj átadási ceremóniáján is megjelennek.

A Luca név a Lúcia magyar alakváltozata, mely a lux szóból ered, jelentése fény. A Luca név az utobbi években nagyon kedvelt az újszülöttek körében, ahogy a Luca napi hagyományok is felelevenedtek napjainkban.

Szent Luca legendája

Szent Lúcia vagy Luca a keresztények által az 5. század óta tisztelt szűz és vértanú. A legenda szerint Lúcia egy előkelő siracusai családból származott. Édesanyja súlyos betegsége miatt, elzarándokoltak Szent Ágota sírjához Cataniába, ahol gyógyulásért fohászkodtak. Lucia édesanyja meggyógyult, ezt követően Lúcia álmában megjelent Szent Ágota, aki húgának nevezte őt, s elmondta neki, hogy saját hitével is meg tudta volna gyógyítani anyját.

Ezután megígérte Lúciának, hogy szüzessége és szeretete jutalmaként Isten nagy dicsőségben fogja részesíteni Siracusa városát. Lúcia arra kérte, anyját, hogy ne adják férjhez, majd a vagyonát a szegényekre fordította, amit vőlegénye rossz szemmel nézett. Amikor pedig a férfi ráébredt, hogy elesett a házasságtól és a hozománytól, bosszúból bíróság elé hurcolta Lúciát. Lucia megtagadta a bíró kérését, hogy áldozatot mutasson be a pogány isteneknek. Ezután prostitúcióra akarta kényszeríteni Lúciát, de a Szentlélek olyan nehézzé tette a testét, hogy nem tudták őt elmozdítani helyéről, végül kegyetlen kínzások után a bíró halálra ítélte.

Miután kardot döftek a torkába, nem halt meg azonnal, hanem még tanította a népet, s csak akkor lehelte ki lelkét, miután egy paptól megkapta az utolsó kenetet. A középkorban közkedvelt szent volt, legendája több művészt is megihletett.

December 13.  a Gergely-féle naptárreform előtt a téli napforduló első napja volt – tehát ezen a napon kezdődött a tél.  A néphit szerint ez a nap a boszorkányok napja, ezért a nők számára tiltott volt bizonyos munkák végzése; például nem lehetett fonni és varrni, mosni, de még kenyeret sütni sem, mert a kenyér kővé vált volna. Ezen a napon nem volt ajánlatos kölcsönadni sem, mert az elkért dolgok boszorkányok kezére kerülhettek.

Ez a nap épp úgy alkalmas volt termékenység varázslására, mint házasság-, halál- és időjóslásra.

Luca és a boszorkányok, avagy mire jó a Luca széke

Luca naptár -  a következő év időjárása

A Luca-naptár a régi magyar Luca-hagyománykör egyik eleme. A néphit szerint a Luca napja és karácsony közötti 12 nap időjárásából lehet következtetni a következő év időjárására. Vagyis a következő esztendő januárjában olyan idő lesz, mint Luca napján, februárban olyan, mint Luca másnapján és így tovább.

Luca-búza, Luca-tök és a lucázás

A következő év termését lehet megjósolni a Luca-búza keltetéssel. December 13-án kell elvetni a lucabúzát. Azt tartják, ha Karácsonyra kizöldül a búza, jó termés várható. A főként angolszász területről ismert, száj, orr és szemnyílással ellátott világító sütőtök készítése Magyarországon is ismert. A kifaragott tököket a házak ablakai elé tették, és azzal ijesztgették egymást. Az ijesztő hatás kedvéért sötétedéskor égő gyertyát tettek a Luca-tök belsejébe.

Luca napjának hajnalán a gyerekek - néha kísértetnek öltözve - körbejárták a házakat, és lopott fán vagy szalmán térdepelve mondókákkal bő termést, jószágszaporulatot ígértek kisebb ajándékokért cserébe, és átkokat szórtak, ha nem kapnak ajándékot. Ilyen mondóka volt a következő vers is:

Luca, Luca, kitty-kotty, kitty-kotty
Galagonya kettő, három.
Száraz körtét várom!
Ha nem adtok hurkát,
Elviszem a Julcsát!
Ha nem adtok szalonnát,
Levágom a gerendát!

 

A férjjoslásra a következő módszert alkalmazták a  lányok ezen a napon.  12 gombócot főztek és mindegyikbe egy férfi nevét rejtették, feltéve ha volt 12 potenciális jelölt. A legelőször a víz felszínére érkező gombóc rejti a jövendőbeli nevét.

Luca széke

Talán az egyik legismertebb hagyomány a Luca szék készítés, ami szintén a boszorkányokhoz kapcsolódik. Luca-napon kellett hozzákezdeni a három- vagy négylábú Luca széke készítéséhez is, úgy hogy minden nap csak egyetlen műveletet szabadott rajta elvégezni, de karácsony szentestére készen kellett lennie.

A széket tizenhárom különböző típusú fából kell összeállítani és szöget nem lehet használni hozzá.  A néphit szerint a karácsonyi éjféli misén a székre állva lehet meglátni a boszorkányokat.  A templomból futva igyekeztek hazaérni az emberek, és közben mákot szórtak maguk mögé a boszorkányok elriasztására. A széket aztán azonnal el kell égetni.

Luca nap és a Nobel díj kapcsolata

Nobel Alfréd halálának évfordulóján, december 10-én adják át a Nobel díjakat. A Luca napi szokásokat összekapcsolták a Nobel ünnepségekkel, miszerint  a Nobel-ünnepségek zárónapján,  december 13-án reggel gyertyás-koronás lányok köszöntik az új Nobel-díjasokat, mely a Luca- menyasszony szokásból ered.

Források:

Közelgő névnapok

Névnap kereső

Május hónap névnapok