Szent Ilona

Szent Ilona (Drepanum, (ma: Karamürsel) 248 – 330. augusztus 18.) Constantius Chlorus első felesége, Nagy Konstantin császár édesanyja. A hagyomány neki tulajdonítja Jézus keresztjének megtalálását, ezért lett a régészek védőszentje. Születési helyét biztosan nem ismerjük, a kutatók a Nikomédiai öböl partján fekvő Drepanumot valószínűsítik, mivel 327-ben Nagy Konstantin császár a várost édesanyjáról Helanapolis-nak nevezte el.  

Amikor 306-ban Constantinus megszerezte a trónt, maga mellé vette a császári udvarba édesanyját, nobilissima femina címmel illette, majd 325-ben a császárnői (Augusta) címet is megadta, valamint szabad rendelkezési jogot a kincstár felett. Ilonát ettől kezdve Flavia Julia Helena Augustának hívták Miután Constantinus kivégeztette fiát, 326-ban a Szentföldre zarándokolt, bejárta a kereszténység szent helyeit, templomokat építtetett Betlehemben, az Olajfák hegyén.

A 4. század végéről való legenda szerint a Golgotán megtalálta Jézus és a két lator keresztjeit, és a keresztrefeszítés eszközeit is. A Szent Kereszt kiválasztására Jeruzsálem akkori püspökének javaslatára egy gyógyíthatatlan betegségben szenvedő nőhöz vitték a darabokat, és azt a keresztet nyilvánították Jézus keresztjének, melynek érintésére a nő meggyógyult. A szegeket, melyekkel Jézus testét a fára szegezték, elvitte a fiának. Ezekből az zablát és sisakot csináltatott, melyeket hadviselés közben használt. A császárné a kereszt egy részét Rómába vitette és felépítette a Szent Kereszt bazilikát, a másik részét ezüst tokba foglaltatta és ott hagyta Jeruzsálemben. A megtalálás helyén is bazilikát emeltettek. Szintén az ő nevéhez kötik a napkeleti bölcsek jelenleg a kölni dómban őrzött maradványainak megtalálását is.

Szentként tisztelik, ünnepe a katolikus egyházban augusztus 18-án, az anglikán és ortodox közösségekben Konstantinnal együtt május 21-én, az etióp egyházban (kopt) szeptember 15-én van. Őt tartják a régészek és bányászok védőszentjének. A Római Birodalom keleti részein már egy évszázaddal a halála után szentként tisztelték, a birodalom nyugati felében csak a 9. században avatták szentté.