A pi egy irracionális szám, ami a matematika nyelvén azt jelenti, hogy nem írható fel két szám hányadosaként, tizedestörtként felírva pedig nem szakaszos és végtelen. Ezt 1768-ban Johann Lambert állapította meg és bizonyította be. Emellett transzcendens szám is, tehát nem gyöke egyetlen racionális együtthatójú algebrai egyenletnek sem. Az Euklideszi geometriában a kör kerületének és átmérőjének arányaként határozzák meg.
A pí különleges mivoltát jelzi, hogy több száz tudományos egyenletben is előfordul, többek között a DNS kettős spirálját leíró formulában, a szivárványéban, a hullámok terjedésének képleteiben, geometriai problémáknál, és persze a kör területének és kerületének képletében. William Jones jelölte először π betűvel a kör átmérőjének és kerületének hányadosát 1706-ban.
Pí-hez kapcsolódó fejtőrőkért és képrejtvényekért kattintson a képre:
A nemzetközi pí-nap a matematika egyik leghíresebb számának, a π (pí) számnak az ünnepe. A pí-nap ötletadója Larry Shaw fizikusprofesszor volt, aki kollégáival a szám tiszteletére 1988 március 14-én körbejártak és pitét ettek. A professzort azóta a pi hercegének is nevezik. Az ötlet népszerőnek bizonyult és azóta egyre több helyen és egyre változatosabb módon, de a 3,14-hez kapcsolódóan ünnepelnek ezen a napon. Az Egyesült Államok képviselőháza 2009-ben ezt a napot nemzeti π-napnak (National Pi Day) nyilvánította. A 2010. évi pi-napon a Google sem maradt ki az ünneplésből, köröket és a π-hez köthető szimbólumokat tüntetett föl a keresőikonja körül.
Az igazi pí dátum 100 évente fordul elő, az évszázad 15. évében, március 14-én 9 óra 26 perc 53 másodperckor, hiszen ez az időpont az, amikor a pí első tíz számjegy stimmel: 3,141592653.
A píhez köthető dátum a július 22 is, melyet a Pi Megközelítési Napnak neveznek. Nap/hónap formátumban ez 22/7, törtként pedig ennek értéke esik legközelebb a pi-hez az év napjai közül.
November 10., az év 314. napja, nem kell hozzá nagy fantázia, hogy hozzákössük a píhez. December 21. délután 1 óra 13 perc, az év 355. napjának ezen perce a pí régi kínai közelítésének képletét idézi, a 355 /113-at.
Ha összeadjuk a pi első húsz tizedesjegyét, 100-at kapunk., ha pedig az első 114 tizedesjegyét adjuk össze, vagyis az első (6+6) × (6+6), akkor 666-ot kapunk eredményként. Érdekesség, hogy a pí első 31 számjegyében nincs nulla