A magyar lakosok egy jelentős csoportja – főleg a fiatalabb generáció – alig hallgat már rádiót. A Spotify, a YouTube és számos további online tartalomszolgáltató platformján saját maguk látják el a műsorszerkesztők szerepét, hiszen hosszú éveken át finomított algoritmusok segítik őket a zeneszámok kiválasztásában.
A YouTube sajátossága, hogy nem feltétlenül a zenei élmény az elsődleges. Fontos, hogy milyen klipet készítenek az alkotók, hiszen egy jól eltalált videó akár tízmilliós nézettséget is produkálhat. Ezt láthatjuk a hazai rádiókban nem játszott magyar rapperek klipjeinél is. Az NMHH kutatása szerint a magyarok kedvenc előadója G.w.M volt, akinek videóit 2021-ben 93,5 milliószor nézték meg a netezők, a rádiók ugyanezen időszakban azonban csupán 79-szer szerkesztették műsorba, amivel a rádiós toplistán a 3.770. helyet sikerült elérnie. A toplista dobogójára rajta kívül Burai (75,7 millió megtekintés) és T. Danny (64,6 millió megtekintés) került fel, akiket L.L Junior és Majka követett.
A zeneszámok közül a legnépszerűbb Nemazalány és Sofi-nak az Üres Szívek dala volt, amit 19 millióan láttak az év során, de Azahriah és Desh-nek a Mind1-e és Tóth Andi Néztek-e is 15 millió feletti megtekintést produkált. A rádiók top 100-ában egyetlen top5-ös szám szerepel, legtöbbször a Mind1-et játszották közülük, a 127 rádión összesen 1.937-szer.
A Spotify a piaci viszonyokhoz képest olcsón kínál jó minőségű terméket „korlátlan” mennyiségben. Az algoritmus előtérbe helyezi a nagy kiadók által közzétett zenéket, emiatt néhány népszerű magyar előadón kívül a hallgatók elől rejtve maradnak a kisebb hazai zenekarok és művészek. A magyarok által legtöbbet hallgatott húsz magyar előadó közül az első helyen Azahriah és DESH áll 12,2 millió streammel, őt a rádiókból is jól ismert Follow The Flow követi 6 millió lejátszással, majd Bruno X Space 5,5 millióval. Negyedik helyen a Bagossy Brothers Company, míg az ötödiken ALEE áll.
Hallgassátok meg Azariah egyik népszerű számát!