2024. december 21., szombat
Tamás névnapja

Miklós

2016-12-04 14:56 | Nézettség: 1366
A Miklós névről majdnem minden gyereknek a Mikulás jut az eszébe. A december 6-i Miklós névnap összekapcsolódik Miklós püspök történetével és az ajándékozás hagyományával. Azonban a többi Miklós napról kevesebbet tudunk.

A Miklós név a görög Nikolaosz név szláv változatából származik, jelentése "győzelem + nép", más források szerint a "nép ragyogása". A Miklós név és különböző nemzetközi változatai az egész világon népszerűek. A történelemben két orosz cár és hat pápa is viselte ezt a nevet. 

Miklós

Kevesen tudják, hogy a december 6-i hagyományos Miklós névnap mellett,  három másik napon is tartanak Miklós névnapot. Ezek a névnapok szintén Miklós nevű szentekhez kötődnek.

 Névnap Kihez kötődik? Esemény
 március 21 Flüei Szent Miklós Svájc patrónusa, 1947.-ben avatták szentté, ünnepnapjának halálának napját választották.
 szeptember 10 Toletinoi Szent Miklós Itáliai szerzetes, halálának napjára, szeptember 10-re tették az ünnepnapját. 
november 13   Nagy Szent Miklós Pápaként megerősítette az egyház szervezetét, és sokat tett azért, hogy a keresztény erkölcsök ismét helyükre rázódjanak. 867. november 13-án halt meg. Szentté avatták, ünnepét november 13-án tartják.
december 6. Mürai Szent Miklós Miklós püspök halálának napjára, december 6-ra tették az ünnepnapját.

Mürai Szent Miklós

 A legismertebb Miklós a myrai püspök, a katolikus és a görögkeleti egyházak szentje. Miklós a tengerészek, kereskedők, az illatszerészek, a gyógyszerészek, a zálogházak, gyermekek, diákok és általában minden nehéz körülmények között élő védőszentje OroszországbanGörögországban és Szerbiában, a pálinkafőzők és Kecskemét védőszentje Magyarországon

Közelgő névnapok

Névnap kereső

December hónap névnapok