2024. október 15., kedd
Teréz névnapja

Réticsík és a Kerecsenysólyom: kihírdették a 2024 év halát és az év madárát

2024-01-04 12:40 | Nézettség: 326
Rögtön az év elején kiderült, hogy melyik hal , illetve madár lett az év hala, illetve madara 2024-ben. A madarak közül a kerecsensólyom lett az év madara, mig a halaknál a réti csík győzött a közönségszavazáson

 

Kerecsenysólyom az év madara 2024-ben

Nyilvánosságra hozta honlapján a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület az év madarát, mely a kerecsensólyom lett 2024-ben. Az egyesület szerint óriási a magyar természetvédelem felelőssége a faj megőrzésében tekintettel arra, hogy

"A kerecsensólyom kontinentális szinten is kiemelkedő  természeti értékünk. Az Európai Unióban élő állományának több mint 60%-a Magyarországon fészkel, és világszinten a kárpát-medencei az egyetlen bizonyítottan stabil, enyhén növekvő állománya a fajnak. Megőrzésében a hazai természetvédelem felelőssége óriási, az MME 1974-es megalakulása óta kiemelt figyelmet fordít e fajra, ezért is lett a 2024-es MME 50 jubileumi év madara."

A védett faj állománynagyságáról szintén az egyesület közleményéből kapunk információt, miszerint hazánk területéről az 1980-as években majdnem eltűnt, akkor az ismert kerecsensólyom-párok száma alig tíz volt. Szerencsére az MME  által írányított munkának köszönhetően napjainkban az ismert állomány már 150 pár körül van. A Kerecsenysólyom magyarországi becsült állományát pedig 180-200 párra teszik a szakemberek.

Réticsík és a Kerecsenysólyom: kihírdették a 2024 év halát és az év madárát

A madárfaj világszintű egyedszámát 2013-ban 6 100-14 900 párra becsülték, melynek csak kis része, mintegy 5%-a él Európában.

A solyómról részletes leírást Orbán Zoltán és Bagyura Jánostól kapunk az egyesület honlapján.

Megjelenés és elterjedés

A Kerecsenysólyom egy nagy termetű ragadozómadár, mely méretében és színezetében az egerészölyvhöz hasonlít. Testhossza eléri a 47-55 centimétert, szárfesztávolsága pedig 105-129 cm. A hím és a tojó külső megjelenése hasonló. A hát és szárnyak földbarnák, rozsdás szegélyű tollakkal borítottak, míg az alsótest fehér alapon csepp alakú foltokkal díszített. A tollatlan csüd és a lábujjak sárgák, míg a faroktollak szürkésbarnák, tojásdad rozsdaszínű foltokkal. A homlok piszkosfehér, a fejtető és tarkó rozsdássárga, keskeny fekete hosszanti sávokkal, a torok fehér. A fiatalok alsótestén a foltok elmosódottak, a lábuk hamvaskék.

Ez az ázsiai madár főleg Kína, Mongólia és Kazahsztán területén él, a fő európai állománya Magyarországon és Ukrajnában található.

Táplálkozás és élőhely

A Kerecsenysólyom a nyílt, pusztai területeket kedveli, és specializálódott a talajon élő, közepes termetű rágcsálókra, mint az ürgék, hörcsögök és földimókusok. Képes kisebb egértermetű fajokra is vadászni, és repülő madarakat, különösen seregélyeket és galambokat is zsákmányol.

Kerecsensólyom (fotó: Csonka Péter)

Költés és vonulás

A fészkelés során a Kerecsenysólyom nem épít fészket, hanem a sziklafalak párkányain vagy más nagyobb madarak fészkében költ. Évente egyszer költ, általában 3-4 tojást rak. A fiókák kikelése után a szülők gondoskodnak róluk, és a fiatalok két-hat hét alatt válnak repülőképessé. A szülők továbbra is etetik őket, és a zsákmányállatokat a repülés közben adják át, segítve ezzel a fiókák röpképességének fejlődését.

A Kerecsenysólyom elterjedési területének nagy részén vonuló madár, de a déli és közép-európai populációk állandóan itt élnek. A madarak nagy területeket kóborolhatnak el, és az ázsiai telelőterületek dél-kínai élőhelysávval, valamint Afganisztánban, Pakisztánban és a Közel-Keleten foltszerűen találhatók meg. Európában a mediterrán régió nyílt területein is megtalálhatók.

Hogyan védjük a Kerecsenysólymot?

A Kerecsenysólyom védelmére irányuló intézkedések közé tartozik az önkéntesek által végzett fészekőrzés a sziklai fészkelőhelyeken, az ürgék védelme és visszatelepítése az egykori élőhelyeikre, valamint a középfeszültségű oszlopfejek madárbaráttá alakítása.

"Végül, de nem utolsó sorban alapvetően fontos védelmi fejlesztésként számos speciális, „örök” élettartamú alumínium költőláda került ki a nagyfeszültségű hálózat fém traverzeire. Itt a nyestektől és az emberektől is védetten költhetnek a kerecsensólymok, napjainkban a hazai állomány több mint kétharmada ezeket a lehetőségeket használva költ." - írja az MME közleményükben.

A Réti csík Az Év Hala 2024 választás győztese

2023 utólsó napján győztest hírdetett a Magyar Haltani Társaság, az általa szervezett Év hala választásban, ami immár 15. alkalommal került kiírásra. A korábbi szokásoknak megfelelően most is három hal szerepelt a kiírásban: a réticsík, a garda és a laposkeszeg.

 2023. december 31-én déli 12 óráig lehetett szavazni, és 3875-en éltek is a lehetőséggel. A beérkezett szavazatok 21 százalékával a laposkeszeg lett a harmadik, a gardára a voksok 30 százalékát adták le, amivel a második helyen végzett, a győztes pedig - mely hal a voksok közel felét, 49%-át kapta, a réticsík lett.

Mit kell tudni a réticsíkról?

A réticsík erősen megnyúlt, vaskos testű halunk. Alapszíne okkersárga, a háta sötétbarna. Fejét barnásfekete foltok, az oldalát ugyanilyen színű hosszanti sávok és pettyek díszítik. Szemei kicsik, alsó állású szája sem nagy, ám körülötte öt pár bajuszszál található. Lekerekített úszói ugyancsak kicsik, de igen gyors és erőteljes kígyózó mozgásra képes.

Jellemzője, hogy oxigénszegény viszonyok közt is megél, mert vérerekben gazdag utóbele képes oxigént felvenni a lenyelt levegőből. A saját maga által kimélyített gödrökben még akkor is életben maradhat, amikor a mocsár vize eltűnik s a lágy iszap felszíne cserepesre szárad. Csíkra éhes elődeink ilyenkor ásóval, kapával forgatták ki a földből.

Nagyapaink és nagyanyáink még a gasztronimiában is használták a réticsíkot, hiszen nagy lápjaink és mocsarainkban nagy számban éltek. Napjainkra a növényekben gazdag, iszapos medrű vizekben ma is sokfelé megtalálható, de az állományai kicsinyek és veszélyeztetettek, ezért védettek. 10 ezer a forint a faj természetvédelmi értéke példányonként .

források: 

  • https://mme.hu/hirek/2024/01/01/2024_ev_madara_kerecsensolyom
  • https://haltanitarsasag.hu/fish-of-the-year
  • Fotók: Csonka Péter: Kerecsensólyom

 

Közelgő névnapok

Névnap kereső

Október hónap névnapok