Gizella névnapjai és adatai
Hagyományos névnapok:
Május 7.
Nem: Nő
Eredet: germán
A Gizella névnap hagyományos dátuma május 7. Magyarországon ezen a napon köszöntik a Gizella nevűeket.
Hagyományos névnapok:
Május 7.
Nem: Nő
Eredet: germán
Gizella következő hagyományos névnapja 269 nap múlva, május 7-én lesz.
Gizella névnap május 7-én van a hagyományos naptárakban.
A Gizella név a bizonytalan eredetű német Gisela névből származik, jelentése valószínűleg 'túsz, zálog'. Egy másik elmélet szerint az ótörök güzal, "szépséges" szóból ered. A XXI. században ritka,azonban komoly múlttal rendelkező, elegáns név első írásos említései a 10. század végéről származnak, a névnek sokféle változata fordult elő az Árpád-korban. A név leghíresebb magyar névviselője Gizella királyné, aki I. István király felesége volt.
Gizella előmozdította a keresztény hit terjedését, jövedelméből vállalta a templomok felszerelését, műhelyében miseruhákat készíttetett, és Veszprém megyében apácakolostort alapított. Gizellát 1911-ben avatták boldoggá, ünnepnapja halálának napja, május 7, mely egyben a Gizalla névnap is.
A név a 19. század végén vált népszerűvé, annak köszönhetően, hogy Ferenc József és Erzsébet királyné a Gizella nevet adta az 1865-ben született lányuknak. Nüvelte a név népszerűségét az 1911-es boldoggá avatás is. A 20. század második felében azonban rohamosan csökken a népszerűsége, napjainkban pedig a felnőtt lakosság körében a 55. helyen áll, az újszülöttek névanyagban pedig nem szerepel az első 100-ban. 2019-ben csupán 6 újszülött kislány kapta első névként.
Rövid:
Boldog névnapot, Gizella! Kívánok sok örömet, jó egészséget és rengeteg szép pillanatot!
Kedves:
Kedves Gizella! Névnapod alkalmából kívánom, hogy szeretet, boldogság és vidámság kísérjen minden napodon. Legyen csodaszép a mai napod!
Megható:
Drága Gizella! Köszönöm, hogy vagy nekem. Kívánom, hogy mindig olyan sok szeretetet és örömet kapj vissza az élettől, amennyit te adsz másoknak. Boldog névnapot!