Edit névnap
Augusztus 9.
Edit névnap eredete
Edit névnap Szeptember 16-án van a naptárakban.
Az Edit női név germán, angolszász eredetű, két elemből tevődik össze: Aedgyth. Az első elem alakjának és jelentésének kétféle magyarázata ismert. Az egyik szerint az aed jelentése ’birtok, örökség, vagyon’, a másik szerint ’gazdag, boldog’. A -gyth utótag jelentése ’harc, háború’.
Az Edit név fő névnapjának tekintett szeptember 16-i névnap Wiltoni Szent Edithez kapcsolódik, aki I. Edgár angol király és Vilfréda királyné gyermekeként született, a középkori királylányból szentként tisztelt apáca lett. A korabeli krónika szerintː „inkább kerülte, mint elhagyta a világot”. Nagyon fiatalon, 23 éves korában halt meg. Hanarosan szentként kezdték tisztelni.
Az Edit név gyakorisága és becézése
Az Edit név népszerű a magyar lakosság körében, 2020-ban 55 737 hölgy viselte ezt a nevet, amivel a 19. leggyakoribb női név volt. Azonban ma már nem tekinthető divatosnak, 2019-ban mindössze 12 kislány kapta ezt a nevet az egész országban, amivel a 338. leggyakoribb név lett az újszülöttek körében. A név a 2000-es években nem szerepel a legjobb 100-as listákon, pedig 1967-ben még a 13. leggyakoribb kislány név volt.
Az Editeket a következőképpen tudjuk becézni: Eckó, Eda, Edi, Editke, Edó, Edus; Dike, Ditke, Ditkó, Ditta, Ditte, Ditus.
Edit névnapi köszöntő
Edit névnap - kapcsolódó cikkek
Eltűnőben az Edit név, hogyan lehetne újra divatba hozni?
Közelgő névnapok
Névnap kereső
Augusztus hónap névnapok
- Augusztus 1. - Boglárka
- Augusztus 2. - Lehel
- Augusztus 3. - Hermina
- Augusztus 4. - Dominika, Domonkos, Dominik
- Augusztus 5. - Krisztina
- Augusztus 6. - Berta, Bettina
- Augusztus 7. - Ibolya, Donát
- Augusztus 8. - László
- Augusztus 9. - Emőd
- Augusztus 10. - Lőrinc
- Augusztus 11. - Zsuzsanna, Tiborc
- Augusztus 12. - Klára, Kiara
- Augusztus 13. - Ipoly, Heléna
- Augusztus 14. - Marcell
- Augusztus 15. - Mária
- Augusztus 16. - Ábrahám
- Augusztus 17. - Jácint
- Augusztus 18. - Ilona, Heléna
- Augusztus 19. - Huba
- Augusztus 20. - István
- Augusztus 21. - Hajna, Sámuel
- Augusztus 22. - Menyhért, Mirjam
- Augusztus 23. - Bence
- Augusztus 24. - Bertalan
- Augusztus 25. - Lajos, Patrícia
- Augusztus 26. - Izsó
- Augusztus 27. - Gáspár
- Augusztus 28. - Ágoston
- Augusztus 29. - Beatrix, Erna
- Augusztus 30. - Rózsa, Róza
- Augusztus 31. - Bella, Erika