Névnap kereső
Júlia
Április 8.
Július 21.
Júlia névnap Május 22-én van a hagyományos naptárakban.
A Júlia név a latin Julius férfinév nói párja. A Julius régi római nemzetségnév, melynek jelentésére kétféle elmélet , magyarázat is létezik. Egyesek szerint közszói eredetű, melynek jelentése ’ragyogó’. A másik elmélet szerint a Jovilius névből ered, amely ’Jupiter istennek szentelt’ a jelentése.
A júlia névhez két szent is kapcsolódik, az egyik Korzikai Szent Júlia szűz, aki Korzikán halt vértanú halált, mert nem volt hajlandó áldozni a pogány isteneknek. Korzikai Szent Jólia ünnepnapja: május 22. A másik szent Billiart Júlia, akit 1969-ben avattak szentté. Júlia már tizennégy éves korában fogadalmat tett arra, hogy életét a szegények vallásos nevelésének szenteli. Ünnepnapja halálának napja: április 8.
Júlia név gyakoriságA történeti adatok alapján a Júlia a XVII. században a 15. leggyakoribb név volt, míg a XVIII. században növekedett a népszerűsége, a 12. helyen állt. A XX. század első felében sokat veszített népszerűségéből. 1967-ben hazánkban csupán 115 kislány kapta ezt a nevet, így sem ekkor, sem a nyolcvanas évek közepén nem tartozott a 25 leggyakoribb név közé. Az 1990-es években a Júlia ritka, a 2000-es években pediga az 50-81. leggyakoribb női név.
Rita
Augusztus 26.
Rita név Május 22-én van a hagyományos naptárakban. A Rita női név a Margit olasz alakjának, a Margheritának a rövidüléséből származik.
A májusi névnap Casciai Szent Ritához köthető, aki szerzetesnőként lett a római katolikus egyház szentje, a reménytelen ügyek védőszentje, melynek magyarázata, óriási türelme, reménykedése és hite, mely környezetében nagy elismérést aratott. Casciában halt meg 1447 május 22-én, és halálának napja lett egyházi ünnepnapja.
A Rita név az 1990-es években gyakori név volt, a 2000-es években nem szerepelt a 100 leggyakoribb női név között.
Julianna
Április 5.
Május 14.
Május 22.
Június 19.
Julianna névnap február 16-án van a hagyományos naptárakban.
A Julianna női név a Juliánusz férfinév női párja, a név jelentése "ifjú, lágy szőrű". A Julianus név a Iulius nemzetséghez kapcsolódik, amelynek ősét Iulusnak, Aeneas fiának tartották. A Julianna névhez két szent is kapcsolódik: Nikomédiai Szent Julianna, akinek az egy házi ünnepe február 16.-án van, mely a Julianna fő névnapja is egyben) és Falconieri Szent Julianna június 19.-i ünneppel.
Az 1990-es években a Julianna ritka, a 2000-es években nem szerepel a 100 leggyakoribb női név között.
Emil
Március 10.
Május 22.
Szeptember 11.
November 12.
Az Emil férfinév a latin Aemilius nemzetségnévből ered. Jelentése: versengő, igyekvő. Női párja: Emília. Az 1990-es években igen ritka név, a 2000-es években nem szerepel a 100 leggyakoribb férfi név között.
Közelgő névnapok
Névnap kereső
Május hónap névnapok
- Május 1. - Fülöp, Jakab
- Május 2. - Zsigmond, Zoé
- Május 3. - Irma, Tímea
- Május 4. - Flórián, Mónika
- Május 5. - Adrián, Györgyi
- Május 6. - Frida, Ivett
- Május 7. - Gizella
- Május 8. - Mihály, Győző
- Május 9. - Gergely, Karolina, Gergő
- Május 10. - Ármin, Pálma
- Május 11. - Ferenc
- Május 12. - Pongrác
- Május 13. - Imola, Szervác
- Május 14. - Bonifác
- Május 15. - Szonja, Zsófia
- Május 16. - Botond, Mózes
- Május 17. - Paszkál
- Május 18. - Alexandra, Erik
- Május 19. - Ivó, Milán
- Május 20. - Bernát, Felícia
- Május 21. - Konstantin
- Május 22. - Júlia, Rita
- Május 23. - Dezső
- Május 24. - Eliza, Eszter
- Május 25. - Orbán
- Május 26. - Fülöp, Evelin
- Május 27. - Hella
- Május 28. - Csanád, Emil
- Május 29. - Magdolna
- Május 30. - Janka, Zsanett
- Május 31. - Angéla, Petronella