Névnap kereső
Gyula
Május 27.
Június 28.
Július 1.
Gyula névnap április 12-én van a hagyományos naptárakban.
A Gyula régi magyar férfi személynév, mely a török eredetű gyula méltóságnévből ered. a Gyula név a bolgár-török eredetű jula, vagyis fáklya szóból származik. A honfoglalás korában az ország második főméltóságát nevezték gyulának. A nevet 1795-ben mesterségesen, de tévesen azonosították a latin Julius névvel. A gyula méltóságnév hamar személynévvé vált, már a Képes krónikában is olvashatunk Gyula nevet viselő pogány vezérről: "Ezután Szent István király híres és eredményes hadat indított nagybátyja ellen, akit Gyulának hívtak."
A név évszázadokra feledésbe merült, és csak a 19. században újították fel. ezt követően a Gyula hamar népszerűvé vált. 1870-75 között Debrecenben a reformátusok között a 10., míg a katolikusok között a 4. legnépszerűbb név volt. Az 1950-es években a 12. helyen szerepelt a listán, 1967-ben pedig a 19. legnépszerűbb férfinév volt. Ezt követően folyamatosan veszít népszerűségéből, a 80-as évekre visszacsúszott a 35. helyre.majd a 2000-es években a 62-78. helyen szerepelt a leggyakoribb férfinév listán. Az elmúlt öt évben az újszülöttek körében épphogy befért a legnépszerűbb 100 férfinév közé: 77-96 helyen szerepelt. A lakosság körében a 26. leggyakoribb név volt 2023. első napján.
Az áprilisi névnap eredeteA hagyományos Gyula névnap Szent Gyulához köthető, neki az egyházi ünnepnapja. Gyula a 35. pápa volt és korában az egyházban komoly viták és hatalmi villongások voltak. Nevéhez kötődik a pápai irattárat a császári hivatalok mintájára történő átszervezése.. Emellett öt templomot is építtetett és temetőt nyittatott. Szent Gyula a csatornatisztítók védőszentje.
Zénó
Április 12.
Október 29.
A Zénó a görög Zénón név latin változatából származik, a Zenóbiosz, Zenodótosz nevek rövidülése, a jelentése: Zeusztól származó. Az 1990-es években szórványos név, a 2000-es években nem szerepel a 100 leggyakoribb férfinév között.
Szilárd
Április 12.
December 14.
Szilárd névnap március 11-én van a hagyományos naptárakban.
A Szilárd férfinév magyar nyelvújítási alkotás a Konstantin magyarítására. A Konstantin latin eredetű férfinév, a Constantinus rövidülése, ami a latin constans szóból ered, aminek a jelentése: szilárd, állhatatos. Női párja: Szilárda.
Az 1990-es években ritka név, a 2000-es években a 66-73. leggyakoribb férfi név.
Konstantin
Március 11.
Április 12.
Július 27.
A Konstantin latin eredetű férfinév, a Constantinus rövidülése, ami a latin constans szóból ered, aminek a jelentése: szilárd, állhatatos. Női párja: Konstancia és Konstantina. Az 1990-es években szórványos név, a 2000-es években nem szerepel a 100 leggyakoribb férfi név között.
Csanád
Április 12.
Szeptember 6.
December 5.
A Csanád férfinév az ismeretlen jelentésű régi magyar Csana személynévből származik, -d kicsinyítő képzővel. Az 1990-es években igen ritka név, a 2000-es években az 53-90. leggyakoribb férfi név között.
Csaba
Április 12.
Április 24.
Október 6.
December 5.
Csaba névnap július 6-án talélható a hagyományos naptárakben.
A Csaba régi magyar személynév. Egyes források szerint török eredetű lehet, és a jelentése: pásztor, kóborló, újabban az ajándék jelentése is felmerült. A török eredet ellen szólhat, hogy a név felbukkan a kora középkori eredetű magyar mondavilágban is, Csaba királyfi alakjában, akit Attila fiaként tart számon a hagyomány. A nevet a 19. században fedezték fel újra, Vörösmarty Mihály és Arany János művei nyomán lett népszerű. Egyes kutatók – és az általános iskolai tankönyvek – szerint a csaba szó megegyezik a hun eredetű csobán méltóságnévvel.
A Csaba a középkorban nem volt gyakori név, amikor már majdnem feledésbe merült, akkor újította fel Vörösmarty az 1824-ben megjelent Csaba szerelme című versében, de ennek hatására sem terjedt el. Népszerű csak a 20. század második felében lett, 1967-ben 2690-en kapták ezt a nevet, amivel a 12. leggyakrabban adott férfinévvé vált, az 1980-as években a 14. volt.
Közelgő névnapok
Névnap kereső
Április hónap névnapok
- Április 1. - Hugó
- Április 2. - Áron
- Április 3. - Buda, Richárd
- Április 4. - Izidor
- Április 5. - Vince
- Április 6. - Bíborka, Vilmos
- Április 7. - Herman
- Április 8. - Dénes
- Április 9. - Erhard
- Április 10. - Zsolt
- Április 11. - Leó, Szaniszló
- Április 12. - Gyula
- Április 13. - Ida
- Április 14. - Tibor
- Április 15. - Anasztázia, Tas
- Április 16. - Csongor
- Április 17. - Rudolf
- Április 18. - Andrea
- Április 19. - Emma, Malvin
- Április 20. - Tivadar
- Április 21. - Konrád
- Április 22. - Csilla, Noémi
- Április 23. - Béla, Adalbert
- Április 24. - György
- Április 25. - Márk
- Április 26. - Ervin
- Április 27. - Zita
- Április 28. - Valéria
- Április 29. - Péter
- Április 30. - Katalin, Kitti