Névnap kereső
Ödön
Az Ödön férfinév az Eugén magyar megfelelője, eredeti alakja Ögyén. A 19. században az Ödön nevet mesterségesen az Edmund illetve Edmond nevekkel azonosították, míg az Eugén nevet a Jenővel. Az 1990-es években igen ritka név, a 2000-es években nem szerepel a 100 leggyakoribb férfi név között.
Ágnes
Január 28.
Március 6.
Június 8.
November 16.
Az Ágnes névnap az egyik legnépszerűbb névnap Januárban. Az Ágnes név görög eredetű név, mely a hagnosz szóból származik. A név jelentése, tiszta, szemérmes, szűzies. Egy másik korábban elterjedt elmélet szerint a latin agnus szóból ered, mely bárányt jelent. Ezt azonban nem lehet alátámasztani, bár igaz, hogy a hasonló hangzás és maga a bárány szinbolikus jelentésével még akár magyarázható is lenne.
Az elfogadott elmélet azonban a következő: az ógörög nyelvben több név is származik a hagnosz szóból, és ezek egyik becézett alakja volt a Hagnesz, mely név a latin nyelvbe a h betű nélkül került át, és Agnes alakban vetették papirra. A nevet a középköri Magyarországon Ágnesnek ejtettek, és így alakult ki a jelenlegi formája.
Az Ágnes női név az 1440-es évek előtt a 7. leggyakoribb név volt hazánkban, azionban a 16.- 19. század közötti időszakban vesztett a népszerűségéből, majd a 20. század közepén ismét divatba jött. Az 1967-es adatok szerint már a 10., a 80-as évek közepén pedig a 7. leggyakrabban adott női név volt.
Az Ágnes névnaphoz számos hagyomány és egyházi szokás kapcsolódik. A január 21-i emléknaphoz fűződő egyházi szokás szerint a pápa ekkor szenteli meg azokat a bárányokat, amiknek a gyapjából készítik az új püspökök beiktatására készülő a fehér vállszalagokat.
Népi időjóslási regula szerint ha Ágnes napja hideg, akkor a másnapi Vince biztosan enyhébb időt hoz. Egy rábaközi faluban az alábbi rigmust jegyezték fel: "Ha Ágnes hideg, engesztel Vince, had teljék a pince". Sok helyen az Ágnes-nap a férjjövendölés napja volt, de volt olyan település is, ahol az babát váró asszonyok sós vízben mosakodtak meg ezen a napon, hogy a gyerekük szép és egészséges legyen. Tobábbi információkat az Ágnes névnapról a Kapcsolódó cikkekben olvashatsz.
Alfréd
Január 15.
Február 15.
Július 19.
Augusztus 15.
Augusztus 28.
Október 28.
November 16.
Alfréd névnap Fevruár 23-án van a hagyományos naptárakban.
Az Alfréd név ősgermán eredetű név, mely két angolszász szó összevonásából született: ælf , melynek jelentése tünde, manó és a tanács jelentésű ræd szóból. Ebből adódóan az eredeti jelentés „tündéri tanács” vagy „bölcs tanácsadó”.. A név egyik legismertebb viselője Nagy Alfréd, a 9. századi angolszász király, aki hadvezéri és reformozói tetteivel örökre beírta nevét a történelembe.
Az Alfréd név női párja az Alfréda.
Az 1990-es években igen ritka volt, a 2000-es és a 2010-es években nem szerepel a 100 leggyakoribb férfinév között.
Gertrúd
Augusztus 13.
November 16.
November 17.
A Gertrúd germán eredetű női név, jelentése: dárda + erő, más feltevések szerint a második elem jelentése varázslónő, vagy bizalmas, kedves. Az 1990-es években a Gertrúd igen ritka név, a 2000-es években nem szerepel a 100 leggyakoribb női név között.
Margit
Január 18.
Február 22.
Július 9.
Augusztus 26.
Október 16.
November 16.
December 30.
Margit névnap június 10-én van a hagyományos naptárakban.
A Margit női név a görög eredetű latin Margareta név megmagyarosodott alakja, a jelentése: gyöngy. A köznév a görögben valószínűleg perzsa eredetű. Valószínűleg a babiloni mar galliti kifejezésre vezethető vissza, jelentése: a tenger leánya vagy a világosság gyermeke. A Margit a 20. század első felében volt a legnépszerűbb, az 1990-es években már ritka név, a 2000-es években nem szerepel a 100 leggyakoribb női név között.
Közelgő névnapok
Névnap kereső
November hónap névnapok
- November 1. - Marianna
- November 2. - Achilles
- November 3. - Győző
- November 4. - Károly
- November 5. - Imre
- November 6. - Lénárd
- November 7. - Rezső
- November 8. - Zsombor
- November 9. - Tivadar
- November 10. - Réka
- November 11. - Márton
- November 12. - Jónás, Renátó
- November 13. - Szilvia
- November 14. - Aliz
- November 15. - Albert, Lipót
- November 16. - Ödön
- November 17. - Hortenzia, Gergő
- November 18. - Jenő
- November 19. - Erzsébet
- November 20. - Jolán
- November 21. - Olivér
- November 22. - Cecília
- November 23. - Kelemen, Klementina
- November 24. - Emma
- November 25. - Katalin
- November 26. - Virág
- November 27. - Virgil
- November 28. - Stefánia
- November 29. - Taksony
- November 30. - Andor, András