2024. december 22., vasárnap
Zéno névnapja
Zéno névnapja
A Dorottya női név – melynek jelentése Isten ajándéka – a görög Dorotheosz név latinos nőiesítésének, a Dorotheának a magyarosított alakja. A Dorothea névhez egy ősi legenda is kapcsolódik, mely szerint a nevet egy ókeresztény pár alkotta kislányuk keresztelésekor, oly módon, hogy saját nevüket kapcsolták össze. A lány apjának a neve Dorus volt, az anyjáé Thea, ezekből alakült ki a Dorothea.
Magyarországon a Dorottya név elég gyakori név volt a 16–18. században, majd Csokonai hathatós közreműködésének köszönhetően hosszú időre elvesztette a népszerűségét. Csokonai Vitéz Mihály Dorottya című vígeposzának a címszereplőjét, a vénkisasszonyt hívták Dorottyának. Hasonló sorsra jutott a műben szereplő többi vénkisasszony neve is. Az Orsolya, Adelgunda, Márta, Rebeka és Magdaléna nevek abban a korban szintén elavult névnek számítottak. A műben szereplő fiatal lányok nevei azonban, mint a Laura, Amália, Belinda, Rózsi divatos nevekké váltak.
A Dorothea nevet egy másik író, Jókai Mór is használta, az És mégis mozog a föld című regényében. A regény egyik főhőse Dorothea grófnő, akinek a nevéről Jókai így ír: „Valóban hercegi bátorság kell hozzá, hogy valaki a leányát Magyarországon Dorottyának merje kereszteltetni, ahol Csokonai gúnyhőskölteménye e nevet oly csihéssé tette; ámde híhatnák a grófnőt akár Meduzának vagy Hekaténak, azért ő ezzel a névvel is bámulatra méltó szépség volna.”
A Dorottya név külföldi írókat is megihletett. Dorothy a főhöse az Óz, a csodák csodája című mesének is.
Napjainkban a Dorottya név újra divatba jött, míg a Dorottya névnek kicsinyítőképzővel önállósult beceneve a Dorina bekerült a 20 leggyakoribb női név közé a 2000-res években született újszülöttek között.
Dorottya névnapot február 6-án tartunk, melynek eredete Szent Dorottyához köthető.
Szent Dorottya i.sz. 3. század végén, a keresztényüldözések idején élt a kis-ázsiai Cezerea-ban. Szépsége, esze és szűzies magatartása közismert volt. Egy római helytartó, Sapritius egy napon bálvány-áldozatra kényszerítette Dorottyát. A lány azonban megtagadta a parancsot, mondván az ő mennyei jegyese mást parancsol. A parancs megtagadását kínzással büntették, de Dorottya azt hangoztatta, neki az ad erőt, hogy az Édenkert almái és rózsái várják majd halála után. Kérte is kínzóit, hogy sietve végezzék munkájukat. Sapritius erre elrendelte lefejezését.
A vesztőhelyre vezető úton Dorottyát többen kigúnyolták. Egy Teofil nevű ifjú azt kérte gúnyosan, hogy küldjön neki az almákból és a rózsákból, ha odaért az Édenkertbe. Ezt követően egy kisgyerek jelent meg egy kosárral a kezében, melyben almák és fehér rózsák voltak. Teofil ennek hatására felvette a kereszténységet, több társával együtt. Mindannyijukat kivégeztették a római helytartók.
Szent Dorottyát a tavaszi rózsával azonosították követői, így a kertészek és virágárusok védőszentjüknek választották őt. Dorottya a serfőzők védőszentje is. Ünnepnapja, vértanú-halálának napja február 6. (i.sz. 287.)
Szent Dorottya a négy „fő szűz" egyike, akiket társnőivel (Antiókhiai Margit, Alexandriai Katalin, Nikomédiai Borbála) együtt a II.vatikáni zsinaton , 1968-ban mint költött személyt töröltek a szentek sorából és a római naptárból.
Egy másik Szent Dorottyát is jegyez a keresztény hagyomány. Ő Montaui Szent Dorottya, egy – a 14. században élt – híres remetenő. Érdekesség, hogy Montaui Szent Dorottya épp a Cezerea-i Szent Dorottya emléknapján született, de az ő emléknapja június 25.
Egyes területeken (pl. a Felvidéken) Dorottya napja dologtiltó nap volt, az asszonyok nem varrtak, mert úgy tartották a varrástól, meg fájdul az ujjuk.
Az időjóslás több hiedelme is élt Dorottya napján. A juhászok várták a Dorottya napi időjárást, mert ebből következtettek az évi tejtermelésre. Ha sok eső esett február 6-án, akkor bőséges tejhozamot várhattak a nyáron. Egy közmondás is fennmaradt a Dorottya napi időjósláshoz kapcsolódóan, miszerint „Ha Dorottya szorítja, Julianna tágítja.” Ez azt jelentette, hogy ha Dorottya napján fagyos az időjárás, Julianna napjára biztosan enyhül az idő.
