Árpád-házi Szent Kinga

Kinga vagy Kunigunda ( Esztergom, 1224. március 5. – 1292. július 24.) magyar szent, IV. Béla király lánya, Szent Margit és Boldog Jolán nővére, Lengyelország és Litvánia védőszentje.

IV. Béla és Laszkarisz Mária legidősebb gyermekeként született. Tizenöt évesen feleségül ment a Piast házbeli V. Boleszláv lengyel fejedelemhez, akivel szüzességi fogadalmat tettek. Kinga teljes hozományával hozzájárult a tatárok elleni védelemhez, a tatárjárás után pedig adományokkal járult hozzá az ország újjáépítéséhez. Templomokat, kolostorokat építtetett, köztük nagy kulturális jelentőségre szert tevő ószandeci ferences kolostort. Ide vonult vissza Kinga a férje halála után klarissza apácaként. Vagyonát szétosztotta a szegények közt. A kolostor priorisszája lett. 1690-ben avatták boldoggá, 1999-ben szentté.

Kinga fésűje

Egy legenda szerint Kinga a tatárok elől menekült Lengyelországban és a Pieninek-hegységhez ért apácatársaival. Kinga egy szalagot dobott a háta mögé, amiből egy kanyargós folyó a Dunajec alakult amin a tatárok keservesen ugyan, de átjutottak. Ezt követően a fésűjét dobta háta mögé és ebből pedig egy sűrű erdő lett, amin a tatárok már nem tudtak átjutni.

Kinga gyűrűje

Amikor Kinga hazalátogatott a tatárjárás után, édesapjától elkérte a wieliczkai sóbányákat. Ekkor történt a legendás epizód is Kinga gyűrűjével. Amikor édesapja kíséretében eljutott a máramarosi sóbányákba, az egyik aknaszlatinai tárnában Kinga gyönyörködve nézte a csillogó, hófehér sótömböket. Ahogy eszébe jutottak lengyel alattvalói, akik csak sós forrásokból párologtatott, (ún. főtt) sóval kénytelenek beérni, így szólt atyjához: "Atyám, add nekem ezt a sóaknát, és engedd meg, hogy innen egyenesen Lengyelországba vihessék a sótömböket." A király teljesítette leánya kérését, Kinga pedig lehúzta ujjáról a jegygyűrűjét, és az akna birtokba-vételének jeléül a mély aknába dobta. Később, a bánya megnyitásakor, a legenda szerint a bányászok megtalálták Kinga gyűrűjét.