Névnap kereső
Veronika
Január 12.
Január 19.
Január 24.
Február 4.
Július 9.
Veronika névnap Január 13-án található a hagyományos naptárakban.
A Veronika név eredetére kétféle magyarázat is létezik. Az egyik szerint a görög eredetű Phereniké név latinos formája, mely az ókori macedón nyelvben Bereniké alakban ismert. A név jelentése győzelmet hozó.
A másik magyarázat szerint ez a név egy két szóból álló öszetett szó melynek első tagja a latin verus melléknév, mely igazat jelent, második tagja pedig a görög ikon szó, melynek jelentése kép. Ezen magyarázat alapja egy legenda miszerint Krisztus a Golgotára vezető úton összeroskadt a kereszt súlya alatt, és ekkor egy egyszerű asszony lépett oda hozzá, és kendőt nyújtott Jézusnak, hogy az arcát megtörölje. A hagyomány szerint Jézus arcának lenyomata látható maradt az asszony kendőjén. Erről kapta a nő a Veronika ’igaz kép’ nevet. Erről a legendáról egy apokrif irat tanúskodik.
A Veronika névnapokhoz több szent is kapcsolódik. Az egyik, melyhez a február 4-i névnap köthető egy az I. században élő szent életű asszony volt, akit azonban az evangéliumok név szerint nem említenek. Ábrázolásain mindig ott van Veronika kendője, amelyen Jézus arcképe látható. A fő Veronika névnap Binascói Szent Veronikához kapcsolható, aki ágoston rendi szolgálótestvér volt Milánóban. Ismerjük még Giuliani Szent Veronica olasz kapucinus apácát akinek július 9-én van az ünnepnapja, mely szintén névnapja a Veronika névnek.
A Veronika névvel találkozhatunk a magyar irodalomban is. Móricz Zsigmond Nem élhetek muzsikaszó nélkül című művének egyik főszereplője a Veronika nevet viseli, csakugy mint Dugonics András Arany pereczek című művének hősnője.
Veronika név gyakorisága és becézéseA Veronika név már a XVI. századtól folyamatosan jelen van a magyar névkincsben. Az 1990-es években a Veronika név gyakori volt, a 2000-es években a Veronika a 38-58. leggyakoribb női név. A Veronikákat a következőképpen becézhetjük:Veca, Vecka, Vera, Vercsa, Vercsi, Vercsike, Veri, Verka, Veron, Verona, Veroni, Veronka, Verus, Veruska, Véri, Verica, Vérike, Vicus, Víró, Víróka, Viron, Vironka, Roni.
Az angol, az olasz és a román nyelvben Veronica formát használják, a franciában Véronique, míg a németben Veronika alakban van jelen..
A veronika egy növénynemzetség is, mely utifűfélék csaladjához tartozik mintegy 250 fajjal, amelyek közül a legismertebb az orvosi veronika.
Judit
December 10.
Január 13.
Május 5.
Május 6.
Június 29.
Judit névnap július 30-án és december 10-én található a hagyomásnyos naptárakban.
A Judit név héber eredetű, melynek jelentése: Júdeából való nő, zsidó nő. A név szinte minden nyelvben megtalálható és kedvelt, a legismertebb igegen nyelvi alakjai a Judita, Judy, Jodie, Judith Giuditta, és a Jutta.
A névhez kapcsolódó két névnap érdekes módon nem Judit nevű szentekhez kapcsolódik, hanem a Judithoz nagyon hasonló nevű szentekhez. Az ortodox egyházakban július 30-a Caesareai Szent Julitta emléknapja, míg a katolikus egyház Meridai Szent Júlia emléknapját tartja december 10-én .
Judit név gyakorisága.Az 1990-es években a Judit gyakori, a Judit 2003-ban a 92. leggyakoribb név volt, azóta nincs az első százban. A Judit 2023-ban a 9. leggyakoribb női név a lakosság körében, de nem kedvelt az újszölötteknek adott nevek között. 2019-ben 231. volt ebben a rangsorban.
Csongor
Január 13.
Április 17.
Csongor névnap április 16-án van.
A Csongor török eredetű régi magyar személynév, jelentése: sólyom. Az 1990-es években a Csongor igen ritka, a 2000-es években a a Csongor a 60-75. leggyakoribb férfi név.
Zongor
Április 16.
A Csongor alakváltozata, régi magyar személynév. Az 1990-es években a Zongor szórványos név volt, a 2000-es években a Zongor nincs az első százban.
Ivett
Január 13.
Ivett névnap május 6-án található a hagyományos naptárakban.
A név francia eredetű, az „Ivonn” kicsinyítőképzős alakjából, azaz az „Yvette” névből származik, amely önállósult női keresztnévvé vált. Jelentése „tiszafa”, ami a természethez és az élethez való kapcsolódást szimbolizálja
Az 1990-es években az Ivett gyakori név, a 2000-es években (2006-ig) az Ivett a 91-100. helyen állt, utána nem szerepelt a 100 leggyakoribb női név között. Az Ivett névhez számos becenév kapcsolódik, mint például Ivi, Ivettke, Ivus, Ivci, Vetti, Vetta és Vettus . Az Ivett név eleganciát és kifinomultságot sugall.
Híres Ivettek Bozsik Yvette – Kossuth-díjas magyar balettművész, koreográfus és rendező, aki jelentős hatással volt a kortárs magyar táncművészetre. Bíró Yvette – Filmesztéta, kritikus és forgatókönyvíró, aki a magyar filmelmélet és -kritika meghatározó alakja.Vera
Január 24.
Július 9.
Vera névnap január 13-án van.
A Vera a magyar nyelvben a Veronika önállósult beceneve, mely ma már keresztnévként anyakönyvezhető, de a szláv nyelvekben önálló név volt, melynek a jelentése hit.
Az 1990-es években igen ritka név, a 2000-es években nem szerepel a 100 leggyakoribb női név között.
Közelgő névnapok
Névnap kereső
Január hónap névnapok
- Január 1. - Fruzsina
- Január 2. - Ábel
- Január 3. - Genovéva
- Január 4. - Leona, Titusz
- Január 5. - Simon
- Január 6. - Boldizsár
- Január 7. - Attila, Ramóna
- Január 8. - Gyöngyvér
- Január 9. - Marcell
- Január 10. - Melánia
- Január 11. - Ágota
- Január 12. - Ernő
- Január 13. - Veronika
- Január 14. - Bódog
- Január 15. - Lóránd, Lóránt
- Január 16. - Gusztáv
- Január 17. - Antal, Antónia
- Január 18. - Piroska
- Január 19. - Márió, Sára
- Január 20. - Fábián, Sebestyén
- Január 21. - Ágnes
- Január 22. - Artúr, Vince
- Január 23. - Rajmund, Zelma
- Január 24. - Timót
- Január 25. - Pál
- Január 26. - Paula, Vanda
- Január 27. - Angelika
- Január 28. - Karola, Károly
- Január 29. - Adél
- Január 30. - Martina, Gerda
- Január 31. - Marcella